Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!
Piros körmök, piros cipő. Vágyott női szimbólumok. 50 fölött már nem feltétlenül a forró ágy és kockás has a vágyunk tárgya. Hogy mit is gondolok a férfiakról? Hát, van akiről semmit. A kolléga futóműveit azért megnézem. A kétértelmű bókjain pedig nem sokat gondolkodom. Akkor hogy is van ez? Talán kiveszett belőlem a szex iránti vágy? Elmosta az idő? Vagy csak észreveszem, hogy már nem fütyülnek utánam úgy mint rég. Éjszaka a dokimmal álmodtam. Mellettem feküdt az ágyban. Vajon mit jelent ez? Hogy kívánok valakit az ágyamba? Valakit aki új és idegen? Csak titkon kívánom? Mert nyíltan biztos nem, ritka ha valakit még szexinek találok. Az évek során elveszett belőlük az izgalom, reálisan látom nem férfias tetteiket, megőszültek megcsúnyultak, a fiatalokhoz meg már szégyen közelebb kerülni. Ötven fölött mintha más lenne az élet értelme. Hova temettem el magamban az őrült tigrist, a kéjenc macskát, a doromboló cicát? Egykor vadmacska képzőbe jártam, mindent tudni véltem a szexről, jó nő voltam és vágyott nő. Mindez vajon már a múlté? Vagy elő lehet hívni belőlem a vágyat? Kívánom még a forró csókot? Vagy csak egy hervadó ötvenes nő lettem, akit csak néha néznek meg a férfiak, és akkor is felületesen? A piros cipő szimbólumként szerepel agyamban. Mától boncolgatom a történéseket bennem, mindent ami férfiakkal kapcsolatos. Papírra vetem az érzéseimet, a titkolt és elképzelt vágyaimat, vagy pont azt, hogy már nincs bennem semmi. Csak egy piros cipő van a lábamon.
Kommentek